Heiszler Salon - Paréj Kinga

Paréj Kinga

senior fodrász

Számomra a fodrászat művészet, végtelen sok lehetőség rejlik benne, mert szabadon engedhetem fantáziámat és egyedit alkothatok. Mindezt a bennem lévő tudást és elhivatottságot tudtam megmutatni a Revlon Style Masters 2017-es versenyén, ahol munkámmal két díjat is megnyertem. Az egyik, a magyarországi győztesnek járó, a másik pedig a legjobb színpadi kivitelezésért járó díj. Kreativitásomat nemcsak a verseny és a fotózások világában szeretném kibontakoztatni, hanem a mindennapokban is. Célom továbbra is olyan frizurákat készíteni, amelyektől a vendégeim elégedetten távoznak.

Ezért hajvágásaim során az ő kérésük az első, ugyanakkor lényeges számomra, hogy egyedi, sajátos, személyre szabott frizurát kapjanak, amibe saját magam kreativitását is belevittem.

"Szívvel-lélekkel és szeretettel kell a dolgunkat végezni."

Én így csinálom, és azt gondolom, hogy ez tükröződik a munkáimban is. Úgy vélem a vendégek is érzik, ha valaki kedvvel nyúl a hajukhoz és nem csak vág, hanem alkot akár egy szobrász, megmunkálja a hajat.

Különösen kedves számomra, ha alkalmi frizurákat készíthetek.

Minden újításra és újdonságra nyitott vagyok, szeretem a kihívásokat.

Egy kis újdonságra, megújulásra vágysz? Kezdd a frizuráddal, de bízd magad szakértőkre, akik tudják, mi áll neked a legjobban és azt is, hogy mi kell a hajadnak, hogy tökéletesen ápolt és egészséges legyen! Várunk szeretettel szalonunkban! 💚 Bejelentkezni ingyenes konzultációra és/vagy időpontot foglalni a szalon (20) 227 5156 ☎️ számán tudtok!
Egy hideg szőke árnyalat tőlünk. A szép szín mellett a haj egészsége is nagyon fontos, ezért Smartbonddal kezeltük Vendégünk frizuráját. :)
Az esküvői/alkalmi frizurák specialistája Kinga megint csodát alkotott. Nektek hogy tetszik?
Gyönyörű alkalmi frizurát hoztunk ma nektek :)

Ugrás az oldal tetejére...

close

Új szolgáltatással bővült
a Heiszler szalon!

Kun Adrienn Kérastase szakértőnk diagnózis kamera segítségével állapotfelmérést készít.
A diagnózis során Vendégei részére személyre szabott hajápoló programot dolgoz ki és tanácsot ad az otthoni hajápoláshoz is.

Diagnózis időpontot kérek