Az oldal mobil verziója jelenleg fejlesztés alatt áll.

Heiszler Ivett

Kreatív fodrászmester
Immáron 10 éve dolgozom a szakmában, - most már fodrászmesterként.
Azon szerencsés kevesek egyike vagyok, aki azt csinálja, amit gyerekkora óta szeretett volna.
Aki minden nap jókedvűen kel fel, és este elégedetten fekszik le, mert pontosan ott van, ahol lennie kell, és azt csinálja, amit imád. Amihez (szerénységnek itt nincs helye) tökéletesen ért. A legfontosabb dolog a szakma iránti alázat, amit egy sikeres szalon vezetőjeként néha könnyű lehetne elfelejteni, - pedig nem szabad, sosem szabad.
Számomra egy szalont vezetni nem a pénzről szól. Természetesen nem vagyok értéktagadó, de sosem ez volt a fő célom.
Egy mosoly, vagy a ragyogás a vendég szemeiben, miután feláll a székből, rengeteget és még annál is többet jelent! Pontosan ezért mindig azt nézzük kollégáimmal, hogy a vendégeknek hogyan lehet maximálisan a kedvükben járni, hogyan lehet maximálisan kiszolgálni az igényeiket, hogy szívesen jöjjenek vissza hozzánk.
Csak olyan emberekkel dolgozok együtt, akik ebben maradéktalanul egy „dallamra” vannak hangolva velem.
Büszkén mondhatom, hogy szerencsés vagyok a csapatommal, - de velük és a vendégek nélkül

Fodor Ági

senior fodrász
Járt már úgy, hogy a fodrásztól hazatérve azonnal változtatott a frizuráján, mert nem volt megelégedve a végeredménnyel?
Fodor Ági vagyok. Feladatomnak tekintem, hogy Vendégeimmel ilyen soha ne forduljon elő.
Nagyon régóta az volt az álmom, hogy hobbim legyen a munkám, így nagyon elhivatott vagyok a szakmám iránt. Ebben a szakmában elengedhetetlennek tartom a folyamatos fejlődést.
A L'Oréal és Heiszler Ivett is tanfolyamokkal, oktatásokkal biztosítja, hogy Vendégeim a nap fénypontjaként éljék meg frizurájuk szépülésének pillanatait.
Mélyen hiszek Konfucius mondatában: "Találj egy foglalkozást, amit szeretsz, és soha többé egy napot sem kell dolgoznod."

Várom szeretettel!

Csáki Dalma

mesterfodrász
Egy keratív szakembert keresel? Akkor Én vagyok a Te fodrászod!

Eddigi 9 éves szakmai tapasztalatomat külföldön szereztem, úgyhogy mondhatom, hogy szinte minden hajtípussal találkoztam már.Több tanfolyamon, tréningen vettem részt, versenyeztem is. A kreatív színek és formák éltetnek és a precíz igényes munka híve vagyok. Nálam garantáltan nem fogod megunni a frizurádat, ötlet táram kifogyhatatlan!

Paréj Kinga

fodrász
Számomra a fodrászat művészet, végtelen sok lehetőség rejlik benne, mert szabadon engedhetem fantáziámat és egyedit alkothatok.
Célom olyan frizurákat készíteni, amelyektől a vendégeim elégedetten távoznak.
Ezért hajvágásaim során az ő kérésük az első, ugyanakkor lényeges számomra, hogy egyedi, sajátos, személyre szabott frizurát kapjanak, amibe saját magam kreativitását is belevittem.
„Szívvel-lélekkel és szeretettel kell a dolgunkat végezni.„
Én így csinálom, és azt gondolom, hogy ez tükröződik a munkáimban is. Úgy vélem a vendégek is érzik, ha valaki kedvvel nyúl a hajukhoz és nem csak vág, hanem alkot akár egy szobrász, megmunkálja a hajat. Különösen kedves számomra, ha alkalmi frizurákat készíthetek. Minden újításra és újdonságra nyitott vagyok, szeretem a kihívásokat.

A CSAPAT

Hajvágás

Hajvágás

- a határtalan lehetőség.

A frizura a nőknek (és a férfiaknak is, bár kevésbé szeretik bevallani) nem csupán egy „kellék”.
Az arcot keretező haj, a nő meghosszabbítása, amely képes arra, hogy az alatta rejtőző embert százszorosan kihangsúlyozza; vagy épp ellenkezőleg: elhalványítsa, szürke egérkévé tegye.
A frizura nem csupán egy szépészeti kellék, hanem a lélek egy fontos darabja!
Amelyik fodrász nem lát túl a „skalpon”, az sosem lesz több mint egy jó és tisztességes iparos.
A Heiszler Szalonban nem csupán az elhasználódott tincsekre fókuszálunk.
Azt akarjuk, hogy aki feláll a székből, az ragyogjon. Mert egy jó frizurától a lélek szépül!

Hajfestés

Hajfestés

- nem mindennapi színek a mindennapokra.
A L'Oréal kutatócsoportjának köszönhetően mi fodrászok 6 féle professzionális hajfestékből választhatunk.
Jellemző tulajdonságaik:
  • 100% ősz haj fedés
  • ammónia mentesség
  • gyors hatóidő
  • tele vannak olyan ápolóanyagokkal, melyek a festékpigmentekkel együtt bejutnak a hajszál belsejébe és hetekig ápolják azt.
A személyre szabott hajdiagnózissal és a hajfestéshez támasztott igények felmérésével a vendégünk számára legmegfelelőbb hajszínt tudjuk megfesteni.
Csapatunk minden tagja tisztában van a színelmélet nem egyszerű tudományával, de nálunk senkit nem érhet meglepetés. Az otthoni hajfestékek száríthatják, letörhetik a hajat és a dobozon látható képre, - valljuk be - ritkán hasonlít a végeredmény. Miért is hasonlítana, hiszen akik megveszik, más és más hajszínnel rendelkeznek, - a dobozban lévő festék viszont egy és ugyanaz. Amit pedig mi tudunk és a vásárlók nem: az otthoni hajfestékek olyan mértékben beépülnek a hajba, hogy azt még egy szakembernek is nagy erőfeszítést és komoly szakmai tudást igényel az eltávolítása. Tehát mindenképp érdemes profi fodrászra bízni a hajfestést - és nem az otthon elrontott hajszínt helyrehozatni, ami már lehet, hogy késő -, mert mindannyian tudjuk: az olcsó húsnak...

Hajápolás

Hajápolás

- a személyre szabott törődés.
A szalon után is van élet!

Folyamatosan igyekszünk tanácsokat adni a vendégeinknek az otthoni hajápolással kapcsolatosan, ugyanis itt elvekről van szó, és a frizura ünnepléséről, - nem pedig arról, hogy az otthoni ügyesség hiányában minél gyakrabban kelljen visszalátogatnia hozzánk.
Nálunk a vendég partner is. Meg szoktuk beszélni, hogy mit nem szeret, mi zavarja őt a hajában, van-e problémája a fejbőrével és hogyan szokta ápolni, formázni a haját. Ha pedig felmerül egy kisebb probléma, akkor azért vagyunk, hogy tanácsot, terméket tudjunk javasolni: mindig kizárólag a saját igényeihez mérten.
Gyönyörű, magabiztos embereket szeretnénk tudni a világban. :-)
Ennek köszönhető, hogy bíznak bennünk a vendégeink és szeretik is, ha nemcsak a szalon szolgáltatások keretein belül törődünk a frizurájukkal, hanem segítséget nyújtunk a mindennapokhoz is.

Kérastase

Kérastase

A mai nők és férfiak egyre nagyobb elvárásokat támasztanak a szolgáltatások minőségével szemben. Többen az igazi luxust keresik, mely egyenlő a Kérastase szolgáltatásával. A vendég áll a figyelem középpontjában, ahol a rituálé során a szépség és a jóllét tökéletes harmóniában van. A Kérastase szolgáltatását választó vendégeinknek fontos a hajápolás, mert a hajuk állapota hatással van teljes testi-lelki egyensúlyukra. A Kérastase egyszerre klasszikus és modern, merész, - ugyanakkor nem provokatív; inspiráló, de nem elérhetetlen. A Kérastase egy prémium, luxus hajápoló márka a legjavából, és a L'Oréal Recherche Avancée laboratóriumai a legfrissebb fejlesztéseiket a Kérastase márka szolgálatába állítják 1964 óta. A Kérastase termékei egyet jelentenek az egyedi, avantgárd összetételekkel, innovatív összetevőkkel. A nők vágynak a Kérastase-ra, a hajápolás egyedülálló élményére, a gyönyörű haj legjavára.
A Heiszler Szalonban is kapható Kérastase ereje a fodrászok szakértelmében rejlik.
A Kérastase tanácsadó fodrász az, aki személyre szabott hajápolási programokat ajánl vendégeinek. Mindemellett a Kérastase exkluzív fodrászszalonjai szakértelmüknek köszönhetően a vendégek számára egyedülálló relaxációs élménnyé varázsolják a hajápolást. A Kérastase különböző hajtípusokra kifejlesztett hat termékcsaládjának köszönhetően mindenki személyre szabott, Kérastase tanácsadó fodrásza által elkészített hajápolási programban részesülhet nálunk, a Heiszler Szalonban.

SZOLGÁLTATÁSAINK

Balayage, Babylights hajszín technika

Bátran állíthatjuk, hogy a tőtől induló, csíkos melír ideje lejárt! Ellenben a túl egységes, homogén hajszínt sem szeretik sokan,mivel túl komolynak, egyhangúnak érzik magukat vele. Ezért találtáki ki a francia fodrászok a balayage és a babylights technikákat.

Balayage technika:
Természetes hatású végeredményt tudunk elérni vele,mintha csak fényjátékot látnánk a haj felületén.A festéket szabadkéz technikával visszük fel, a tincsekre melyek nem egészen tőtől indulnak és színátmenetet képeznek.
Babylights avagy napcsókolta tincsek:
Nagyon vékony tincseket festünk be pár árnyalattal világosabbra a hajszínnél. Ezáltal olyan hatást érünk el, mint mikor a nap melírosra szívja a kisgyermekek haját. A babylights sem a tőtől induló hajfestés, ezért nem kell aggódni a rendszeres hajfestés miatt, ha valakinek természetes hajszíne van.

OMBRE / SOMBRE

De mi is az OMBRE hajfestés?

Az Ombre haj lényege, hogy a vége világosabb, mint a töve. Egy színátmenetes hajfestési módszer, ahol satírozással érjük el, hogy a két szín (tő és vég) ne éles kontúrral váljon el egymástól, hanem mintegy természetes hatást keltve színátmenettel világosodjon a haj.
Miért népszerű az OMBRE hajfestés?

Méltán lett népszerű a sztárok körében is az ombre hajfestés, mivel nem igényel drasztikus változtatást, az eredmény mégis lenyűgöző. Ideális azoknak, akik amúgy nem festetik a hajukat, mégis kipróbálnának valami újat. Ezzel a technikával mindössze a hajvéget kell festeni. Jól jöhet azoknak, akik unják a festett hajszínüket, de nem szeretnének merőben új színt, vagy nem szívesen szívatják le a hajukat, ellenben a látványos változást díjaznák.
Milyen OMBRE hajfestést lehet készíteni?

KLASSZIKUS OMBRE: az alap természetes árnyalatú barna, és a végek pedig ennek bármilyen világos árnyalatai (akár a szőkéig is világosítva). A hajtő és a hajvég között akár 5 színmélység különbség is lehet.

SOMBRE:
Sombre=soft ombre
Kicsit lágyabb, természetesebb technika, mint az ombre. 1-2 árnyalat világosítással elérhető a kívánt eredmény,így nem alakul ki nagy kontraszt a tő és a hajvégek között.

INOA

A szalon szolgáltatása az ammóniamentes hajfestés, a L’Oréal INOA nevű hajfestékével, amely tökéletes megoldást nyújt az érzékeny fejbőrű vendégek számára. NINCS TÖBBÉ IRRITÁLT FEJBŐR, HA AMMÓNIAMENTES HAJFESTÉKKEL FESTETJÜK A HAJUNKAT

Hajfestés alatt vagy után rengetegen szenvednek a viszkető, kipirosodott fejbőr miatt. Ezért leginkább a hagyományos hajfestékek ammóniatartalma a felelős főleg a nagyon érzékeny bőrűeknél.
Az ammónia szúrós szagának belélegzése sem tartozik a kellemes élmények közé, amit szépségünk érdekében el kell viselnünk. Szerencsére itt a L'Oréal legújabb világszenzációja, az ammóniamentes INOA hajfesték, amellyel mindez elkerülhető.
MIÉRT JÓ?
AMMÓNIAMENTES
Ez az új hajfesték teljesen ammóniamentes, mégis rendelkezik a korábbi hajfestékek minden előnyével: Több, mint 60 színárnyalatból választhatunk kedvünkre, 100%-osan fedi az ősz hajszálakat és természetesen világosítani és sötétíteni is tudjuk hajunk színárnyalatát.
NINCS TÖBBÉ IRRITÁLT FEJBŐR ÉS SZÚRÓS SZAG
Az INOÁ-val búcsút mondhatunk az irritált fejbőrnek és a hajfestés kellemetlen szagának, ami sokkal kényelmesebbé teszi a hajfestést mind a fodrász, mind a vendég számára. Nincs többé szúrós szag, ami irritálja az orrot és a szemet. A fejbőrön korábban érzékelt irritáció és égető érzés megszűnik, kipirosodást sem tapasztalhatunk. A kényelem és színek új dimenzióját élhetjük át a szalonban!
KÜLÖNLEGES VÉDELEMMEL LÁTJA EL A HAJSZÁLAKAT
Az ammóniamentes hajfesték egyedi textúrája leginkább egy luxus krémhez hasonlítható, amely minden egyes hajszálat különleges védő burokkal von be.
Ez az új módszer hosszú kutatás eredményeként született meg, amellyel a hajfestés gyökeresen megváltozik. A titka egy új, olajos alapú formula, amely az eddig ismert hajfestékektől eltér. Eddig hajfesték volt, most itt az INOA.
HIHETETLEN INTENZITÁSÚ, RAGYOGÓ SZÍNEK
A hajfestés során az ODS (Oil Delivery System) technológia segítségével, azaz olajos vivő anyaggal juttatjuk be a szükséges pigmenteket a hajszálak belsejébe.
Ennek eredményeképpen a hajszín szép egységes és gyönyörűen csillogó lesz. Számos divat árnyalat vár ránk a fodrászszalonban, fantáziánk szárnyalhat, hogy milyen új frizurával hódítsunk.

CHRONOLOGISTE

A Kérastase ismét kitolta a technológia szabta határokat és átlépte a formulák korlátait. Ennek végeredményeképpen született meg a kivételes Chronologiste termékcsalád, amely az eddigi legmagasabb koncentrációban tartalmazza a legértékesebb öszetevőket.

KÉPZELJE EL, HOGY A HABOK KÖZÖTT REJLIK A HAJ TÖKÉLETES ÁTVÁLTOZTATÁSÁNAK TITKA
ABYSSINE
A vulkanikus törések mélyén rejtőző csodálatos molekula Jótékonyan hat a bőrre: nyugtat, helyreállít és véd:
• Csillapítja a bőrirritációt
• Gyógyító és bőrerősítő képességekkel bír
• Óvja a bőrt az allergénekkel és a kémiai agresszorokkal szemben
A nők leginkább a következő tényezőket érzékelik
-volumen
-a haj könnyed esése
-puhaság
-a hajszálal megújulása
-fény
-a fejbőr revitalizációja
-textúra
-kezelhetőség

STEAMPOD

Beszéljünk egy kicsit STEAMPODRÓL! Mit takar pontosan a Steampod hajápoló kezelés?

22 BENYÚJTOTT SZABADALOM, LENYŰGÖZŐ EREDMÉNYEK! A L'Oréal Professionnel első, saját fejlesztésű eszköze, mely a gőz erejével forradalmasítja a hajápolást és -simítást, valamint a keratint tartalmazó ápoló anyagokat egészen a hajszál szívébe juttatja. Először történik meg a hajaddal, hogy a hajvasalás nemhogy nem roncsolja a hajszálaid, de épp ellenkezőleg, segítségével ismét ragyogóak és élettel telik lesznek!
A Pro-Keratin összetevő beépül a hajszálba és ott kifejti regeneráló hatását. Segít, hogy a hajszál szerkezetében megerősödjön, visszanyerje ellenállóképességét.

Gyere el és próbáld ki a kezelést, majd vidd haza az otthoni készüléket, melynek használata után alig várod majd a következő hajmosást.

KÉRASTASE THÉRAPISTE

ÚJDONSÁGOK

Balayage,
Babylights hajszín
technika
OMBRE / SOMBRE
INOA
CHRONOLOGISTE
STEAMPOD
KÉRASTASE THÉRAPISTE

Munkáink

Szalon

GALÉRIA

Munkáink
Szalon
Kedves meglévő, és leendő Vendégeink! Áraink 2016. március 1-től érvényesek!
Kérünk benneteket, hogy időpontotok lemondását/megváltoztatását az időpont előtt minimum 24 órával előbb tegyétek
meg. (Feszített munkatempóban dolgozunk, nincs üresjáratunk, ezért ez nagy segítség lenne nekünk- és azoknak is,
akik valóban szeretnének nálunk szépülni.)
Amennyiben ez nem történik meg, 5000 Ft foglalási díjat számolunk fel a következő alkalommal.
Természetesen amennyiben mi mulasztunk, a következő alkalommal a számla végösszegéből levonjuk az 5000 Ft-ot.
Rövid haj vágása, Kérastase hajápolással 7300 Ft
Félhosszú haj vágása, Kérastase hajápolással 8200 Ft
Hosszú haj vágása, Kérastase hajápolással 8700 Ft
Extrahosszú haj vágása, Kérastase hajápolással 9500 Ft
Rövid haj szárítása, Kérastase hajápolással 4500 Ft
Félhosszú haj szárítása, Kérastase hajápolással 5200 Ft
Hosszú haj szárítása, Kérastase hajápolással 5700 Ft
Extrahosszú haj szárítása, Kérastase hajápolással 6300 Ft
Férfi hajvágás 4200 Ft
Gépi hajvágás 2600 Ft
Gyermek hajvágás (14 éves korig, mosás nélkül) 2600 Ft
Konty próbafrizura (mosás, szárítás nélkül) 7600 - 10000 Ft
Konty (mosás, szárítás, próbafrizura nélkül) 7600 - 10000 Ft
Ombre, hosszú hajra(Tőfestés, hajvágás, szárítás árát nem tartalmazza.): 9800 Ft-tól
Kérastase Fusio dose ampulla 2900 Ft
Brasil Cacau Keratinos - haj egyenesítés (hajvágást és szárítást nem tartalmazza) 10000 Ft-tól
Hajfestés 7000 Ft-tól
Hajszínezés 5800 Ft-tól
Hajsütés, hosszú hajra 1000 Ft
Hajsütés, extrahosszú hajra 1500 Ft
Feltűzés 3300 Ft + szárítás
Balayage, Babylights 6800 Ft-tól
Kontúrozás 5500 Ft
Fésűs, spatulás melír 7000 - 8400 Ft
Fóliás melír 300-350 Ft/fólia
Kedves meglévő, és leendő Vendégeink! Áraink 2016. március 1-től érvényesek!
Kérünk benneteket, hogy időpontotok lemondását/megváltoztatását az időpont előtt minimum 24 órával előbb tegyétek
meg. (Feszített munkatempóban dolgozunk, nincs üresjáratunk, ezért ez nagy segítség lenne nekünk- és azoknak is,
akik valóban szeretnének nálunk szépülni.)
Amennyiben ez nem történik meg, 5000 Ft foglalási díjat számolunk fel a következő alkalommal.
Természetesen amennyiben mi mulasztunk, a következő alkalommal a számla végösszegéből levonjuk az 5000 Ft-ot.
Rövid haj vágása, Kérastase hajápolással 6700 Ft
Félhosszú haj vágása, Kérastase hajápolással 7600 Ft
Hosszú haj vágása, Kérastase hajápolással 8200 Ft
Extrahosszú haj vágása, Kérastase hajápolással 8700 Ft
Rövid haj szárítása, Kérastase hajápolással 4000 Ft
Félhosszú haj szárítása, Kérastase hajápolással 4700 Ft
Hosszú haj szárítása, Kérastase hajápolással 5200 Ft
Extrahosszú haj szárítása, Kérastase hajápolással 5700 Ft
Férfi hajvágás 3700 Ft
Gépi hajvágás 2400 Ft
Gyermek hajvágás (14 éves korig, mosás nélkül) 2400 Ft
Konty próbafrizura (mosás, szárítás nélkül) 7600 - 10000 Ft
Konty (mosás, szárítás, próbafrizura nélkül) 7600 - 10000 Ft
Ombre, hosszú hajra(Tőfestés, hajvágás, szárítás árát nem tartalmazza.): 9000 Ft-tól
Kérastase Fusio dose ampulla 2900 Ft
Brasil Cacau Keratinos - haj egyenesítés (hajvágást és szárítást nem tartalmazza) 10000 Ft-tól
Hajfestés 7000 Ft-tól
Hajszínezés 5800 Ft-tól
Hajsütés, hosszú hajra 1000 Ft
Hajsütés, extrahosszú hajra 1500 Ft
Feltűzés 3300 Ft + szárítás
Balayage, Babylights 6000 Ft-tól
Kontúrozás 5000 Ft
Fésűs, spatulás melír 6000 Ft-tól
Fóliás melír 300-350 Ft/fólia
Kedves meglévő, és leendő Vendégeink! Áraink 2016. március 1-től érvényesek!
Kérünk benneteket, hogy időpontotok lemondását/megváltoztatását az időpont előtt minimum 24 órával előbb tegyétek
meg. (Feszített munkatempóban dolgozunk, nincs üresjáratunk, ezért ez nagy segítség lenne nekünk- és azoknak is,
akik valóban szeretnének nálunk szépülni.)
Amennyiben ez nem történik meg, 5000 Ft foglalási díjat számolunk fel a következő alkalommal.
Természetesen amennyiben mi mulasztunk, a következő alkalommal a számla végösszegéből levonjuk az 5000 Ft-ot.
Rövid haj vágása, Kérastase hajápolással 5900 Ft
Félhosszú haj vágása, Kérastase hajápolással 6700 Ft
Hosszú haj vágása, Kérastase hajápolással 7600 Ft
Extrahosszú haj vágása, Kérastase hajápolással 8200 Ft
Rövid haj szárítása, Kérastase hajápolással 3300 Ft
Félhosszú haj szárítása, Kérastase hajápolással 4000 Ft
Hosszú haj szárítása, Kérastase hajápolással 4700 Ft
Extrahosszú haj szárítása, Kérastase hajápolással 5200 Ft
Férfi hajvágás 3200 Ft
Gépi hajvágás 2200 Ft
Gyermek hajvágás (14 éves korig, mosás nélkül) 2200 Ft
Konty próbafrizura (mosás, szárítás nélkül) 7600 - 10000 Ft
Konty (mosás, szárítás, próbafrizura nélkül) 7600 - 10000 Ft
Ombre, hosszú hajra(Tőfestés, hajvágás, szárítás árát nem tartalmazza.): 8200 Ft-tól
Kérastase Fusio dose ampulla 2900 Ft
Brasil Cacau Keratinos - haj egyenesítés (hajvágást és szárítást nem tartalmazza) 10000 Ft-tól
Hajfestés 7000 Ft-tól
Hajszínezés 5800 Ft-tól
Feltűzés 3300 Ft + szárítás
Balayage, Babylights 5200 Ft-tól
Kontúrozás 5000 Ft
Fésűs, spatulás melír 7000 Ft-tól
Fóliás melír 300-350 Ft/fólia

ÁRAINK

Hajfestési, hajszínváltoztatási, hajegyenesítési szolgáltatásaink ára, tájékoztató jellegűek. Felhasznált anyagmennyiség, a szolgáltatást elvégző fodrász függvénye.
Pontos árkalkulációért ingyenes, személyes konzultációra biztosítunk lehetőséget a szolgáltatás igénybe vétele előtt.

VENDÉGKÖNYV

KAPCSOLAT

SZALON
1137 Bp. Pozsonyi út 34.

Nyitva tartás:
Hétfőtől péntekig 08:00-20:00

Szombat: 09:00-18:00
FODRÁSZAT
Heiszler Ivett
(Kreatív fodrászmester)
Csáki Dalma
(mesterfodrász)
Fodor Ági (senior fodrász)
Fodrászat telefonszám:
+36 20 227 5156
KOZMETIKA
Hatházi Erika
(kéz és lábápolás):
Bejelentkezés: +36 20 558 7735
Bende Enikő
(kéz és lábápolás):
Bejelentkezés: +36 20 360 8839
Bolvári Zsuzsanna
(kozmetika):
Bejelentkezés: +36 70 575 7364